2013. október 14., hétfő

Teás doboz

Dobozoltam még egy kicsit, ajándékba készült, nagyfiam szerelmének egy teás doboz. Csak annyit kért fiam, hogy zöld legyen, a többi rám volt bízva. Kicsit azért nehéz helyzetben voltam, mert a megajándékozott bármilyen munkámat látta eddig, mindegyiket kitörő lelkesedéssel fogadott, s amikor nekiláttam ennek, bizony rá kellett jönnöm, hogy nem is tudom pontosan neki melyik stílus jön be leginkább.
A lényeg a vége: úgy tűnt, hogy sikerült örömet szerezni vele és még a konyhájához is igazán passzol!






Kedves Csonka Györgyi, nagyon örülök Neked itt jobb oldalon! Köszönöm, hogy regiszteráltál! Légy gyakori vendég nálam! 
S mindenkinek köszönöm, hogy benézett!

2013. október 7., hétfő

Antik is, rózsás is...

Annyira régen dobozoltam, hogy már elvonási tüneteim voltak. A bosszantó az egészben, hogy többen is várnak tőlem dobozt, amit megígértem, hogy elkészítem, de mindegyikhez hiányzik valami, ami miatt még nem álltam nekik.Van, amihez beszerezni kell még valamit, s van olyan, aminél már minden meg is van talán, csak éppen belőlem hiányzik az ihlet.
Viszont dobozolnom, mint írtam már muszáj volt. Nem is azok a klasszikus fa dobozok, háncs az alapjuk, de olyan kis nosztalgia-hangulatú, kopottas, avittos kis darabok lettek.Szóval végre dobozoltam újra, mint Tóték, s Tóték lányaként jelentem: jólesett.








Végre előkerült a tavasszal emlegetett horgolt terítő, amit egy kolléganő készített és szereplője volt a munkahelyi kézműves kiállításnak - igazán nem érdemelte meg, hogy ilyen sokáig a szekrényben lapuljon. Csere akció volt, a készítője "beleszeretett" az egyik dobozomba én pedig az ő horgolt terítőjébe. Már akkor tudtam, hogy gyönyörű háttere lehet majd a munkáimnak!

2013. október 2., szerda

Decoupage oktató voltam - egy kicsit :-)

Az előző bejegyzésben feltett óra ugyan egy szép vasárnap készült, de a "kreatív összeröffenés" már pénteken elkezdődött akkor nálunk. Tudjátok a közvetlen környezetemben sajnos nem, de tőlem távol, az ország három különböző pontján él három csajszi, akik nagyon kedvesek nekem. Bármilyen nagy is a távolság, ez a hobbi összekovácsolt bennünket. 2012. januárban találkoztam kettőjükkel először - van erről valahol itt  egy "Pentacolor székházában" című bejegyzésem, amin Sólyom Gabi által lehettem jelen (hálával gondolok rá is és a Pentacolorra azóta is) - , majd szintén tavaly, a noszvaji alkotós táborban a harmadikkal, s azóta tart közöttünk ez a  kapcsolat, amit ki merek jelenteni ma már nem csak a decoupage tart egyben, s nem pusztán "kapcsolat",hanem hiszem és érzem, hogy sokkal több ennél. De muszáj nyomatékkal kijelentenem: a decoupage szeretete, ennek a szép hobbinak a szenvedélye volt az, ami  összeterelt" bennünket.
Szóval a mi kreatív hétvégénk ott már pénteken elkezdődött, legalábbis egyikőjükkel, majd csatlakoztak hozzá másnap a többiek is. A legkorábban érkező volt lépéselőnyben, így kicsit most róla írnék és az ő munkájáról szólnék.
A történethez hozzá tartozik, hogy hiába kérték a lányok korábban, hogy jöjjünk össze bárhol, s oktassak, tanítsak nekik ezt-azt-amazt, mindig azt mondtam, hogy én erre nem vagyok kész, hiszen még én is tanulok. Erre a hétvégére viszont már úgy érkeztek, hogy csak sikerült meggyőzniük, s megszavazták maguk között hárman, hogy "üvegezni" szeretnének tanulni tőlem - mármint üvegtárgyra dolgozni -, s még azt is, hogy a blogon lévő üvegtárgyak közül melyiket leginkább. Hát lehet ilyen "barátságos nyomásnak" ellenállni? Ugye nem? Meghajoltam, s bár korábban csak szűk baráti/családi körben "okítgattam", belementem. 
Sajnos csak egyikőjüknek jött össze a kiválasztott tárgy - a pénteken érkező Tündének - , mert ennek a száradási ideje bizony nem kevés, lehetetlen egy nap alatt elkészíteni.  Korábban "Reynolds festményével" találtok egy bejegyzést, a lányok választása erre a technikára esett, a sors fintora, hogy ott lépésről-lépésre leírtam ugyan az elkészítését, de arról is beszámoltam, hogy mit hol rontottam el, hogy hoztam helyre saját hibámból tanulva, s hogyan kerekedett azzá, amilyen lett.
Egy ilyen tárgyat választva azért gondolom nem kell ecsetelni, hogy nem ez volt a legegyszerűbb tárgy, amit kértek tőlem, hogy "levezényeljem". De mivel tudtam -s írtam is  akkor -, hogy hol rontottam el, s hogyan korrigáltam, azért nem volt félnivaló, s ha olyan embernek kell ezt a technikát megtanítani, akiben a hozzáértés, a szépérzék és a türelem egyaránt jelen van, akkor különösen nem nehéz. 
Tünde, jöjjön az alkotásod.
 Lehet, hogy nem tudod, de az általad választott kép egy angol festő, John William Waterhouse csodás festménye volt. Szerintem gyönyörű, megértem a választást :-)



Mivel Tünde beleszeretett egy rizspapírba, készült még egy üvegtál is. Szerintem ez is nagyon  szép lett (a küldött fotód nem a legjobb, mert a képen a rizspapír nagyon "matricás", pedig a valóságban nem ilyen, de ugye hányszor írtam már: üvegtárgyat fotózni rémálom!!!) , íme:



Alkottunk még ezt-azt, csak arról még nincs kép. Úgy elrepült a péntek estétől vasárnap reggelig tartó idő, hogy fotózni nem maradt időnk (aludni sem!), vasárnap pedig mentünk Boda Gabihoz órát készíteni. Hát nem voltunk kipihentek, s  Gabi kérte, mi pedig megígértük neki, hogy legközelebb fordított sorrendben csinálunk mindent: előbb hozzá megyünk alkotni, s azután tartunk csajos találkozót!

ps.: Érdekes véletlen, de pont ezen bejegyzésre készülve kérdeztek arról, hogy hol tanítom mindezt, s kellett válaszolnom, hogy sehol...

Szabóné Ildi, örülök, hogy regisztráltál a blogban, légy gyakori látogató nálam!