2013. július 21., vasárnap

Transzfer technika

... ahogy a nagykönyvben meg van írva, vagy mégsem?
Mert most először az igazi kemikáliával, azaz a transzfer-géllel dolgoztam, s valahogy semmivel nem lett jobb mint az eddigiek, s ha őszinte akarok lenni még olyan sem. Persze ez nem a gél hibája, valószínűleg az enyém. Amikor ilyet csináltam először a transzfer-gél még határon túl volt, úgyhogy "vissza a kályhához" elv alapján dolgoztam, s nekem azok mind - én legalábbis úgy gondolom - szépek lettek. Most, hogy végre hozzájutottam az igazi "varázsszerhez", azt kell mondjam ennél többet vártam, de ez még egyszer mondom, biztosan nem a szer, hanem az én hibám. Talán ezzel máshogyan kell dolgozni, csak így hirtelen elsőre nem sikerült ezt megfejtenem.
A lényeg, hogy vettem egy régiségkereskedésben egy fém vázaszerű valamit, kifejezetten  jó formával, s egy nagy fa alapú tálat. Ezekre dolgoztam. (Férjem poénkodott is, hogy lehet, egyszer valami nemesfém bármit fogok decoupage-olni, mert azt gondolom, hogy mondjuk ezüst helyett egyszerűen csak egy ócska fém - lehet, hogy igaza van, s egyszer, ha aranyat nem is, de mondjuk egy ezüst tárgyat kapásból leminősítek és átalakítok porcelán-hatású bármivé :-)
Először a fém vázát készítettem el, nekem nagyon tetszett a fekete aládolgozás, hogy nem egy kiabálósan fehér valamire teszem fel a transzfert, lehet, hogy emiatt, de kicsit "eltűnik" az alapon a transzfer-minta, s a fatálon se lett karakteresebb, pedig ott először a kép helyét letakarva ki is hagytam, hadd fehéredjen, de úgy meg annyira elvált - noha akkor még a kép szépen látszott - , hogy nem tetszett, inkább ott is "beleveszejtettem" a háttérbe. Ilyen lett, de nem az igazi. Majd még gyakorolom, vagy megyek vissza a "kályhához".




 




2013. július 6., szombat

Ballagásra üvegeztem

Be kell valljam nagyon örültem, hogy hosszú távollét után a minap feltéve valamit egyből szép számmal nyitottatok be a portámra, igazán köszönöm. Külön öröm, hogy ketten regisztráltatok is, Aliz és Pokasszony 78 üdvözöllek benneteket nálam. Gyertek gyakran! :)

... ahogy ígértem, jöjjenek az üvegtálak. 11 darabot kellett készítenem, bizony volt "műhelyhangulat" a lakásban, szépen belaktam a nappalit arra az időre.
Kettőt férfinak szántak, gondolom nem nehéz kitalálni melyikek készültek nekik.
Se túl egyszerűt, se nagyon túlspirázott darabokat nem akartam készíteni, s mondanom sem kell nem akartam sorozatgyártani sem. Ilyenek lettek.
A tálak aljára dekupázsoltam egy címkét, ami később a pedagógusokat erre az osztályra emlékeztetheti majd.
(Eddig is az volt a véleményem, hogy legnehezebb üveget fotózni, s ez bizony most sem változott meg, pedig nappali fénynél fényképeztem, de a színek, a színekkel való játék nem igen köszön vissza.)


















2013. július 4., csütörtök

Megvagyok :)

Elvesztem, de megkerültem...
Amióta megvan ez a blogom ilyen sokáig soha nem maradtam távol tőle, de ez most valahogy így alakult.
Azért "alkottam", csak valahogy a hetek óta tervezett feltöltés is sorra elmaradt.
Ballagásra kértek tőlem ajándékokat, konkrétan egy nagy orchidea-mintás ékszeres dobozt és 11 üvegtányért. Ma este "elhoztam" a dobozt, ezt az osztályfőnök kapta, s ígérem hétvégén a tányérokat is felteszem.
A doboz belsejébe kérésre a "nebulók" tablóképeiből összeállított montázs került, erről nem töltök fel képet, de jól nézett ki. Még párnát is kapott a doboz alja - elvégre ékszeres doboznak készült.

A képen a virág igazi, véletlenül néhány nappal korábban letörtem egy cserép orchideám virágját, s a fotózáshoz még jól is jött.





Egy apró megjegyzést, figyelem-felkeltést szeretnék tenni, arra gondolva, hogy azoknak, akik maguk is a decoupage szerelmesei talán jól jöhet: egyfázisú repesztőlakkot használtam, de szándékosan kétféle hatást szerettem volna elérni, ezért ugyanazt a technikát és ugyanazokat a festékeket kétféleképpen tettem fel. A doboz tetején szivaccsal, tamponálva, a doboz oldalán pedig ecsettel tettem fel a második, világos színt. Jól látható, hogy ugyanaz a szer mennyire mást-mást tud mutatni pusztán attól, hogy éppen hogyan használjuk.

Az egyfázisú repesztést szerintem nagyon nem kell részleteznem, talán csak néhány szóval, hátha éppen most jár itt valaki, akinek jól jöhet: akrilfesték(világos, vagy sötét) - egyfázisú repesztőlakk - akrilfesték (az alul használt szín kontrasztja, tehát ha az világos volt, akkor most sötét, ha első lépésben sötétet használtunk, akkor most világos).

Ígérem nem tűnök el ilyen hosszú időre többet és hétvégén "hozom az üvegtálakat is!